//Őszi metszések kertünkben

Őszi metszések kertünkben

Rengeteg növénynek van szüksége még ősszel is gondoskodásra. Az egyik ilyen tevékenység a metszés, ami főként a fákat és a bokrokat érinti. Ennek célja, hogy az elöregedett részeket eltávolítsuk, ami helyett aztán új hajtások jöhetnek jövőre. Ezekből lesznek a termők, így jóval több termésre és virágra számíthatunk. Ebben a cikkben eláruljuk, hogy mit érdemes tudni a folyamatról. 

Őszi metszések a kertünkben

Vannak olyan növények, amelyeket nem szabad ősszel metszeni, azonban bőven akad olyan fa vagy cserje, aminek jót tesz, ha ilyenkor visszavágjuk őket. Az őszi vágás nem válik hátrányukra azoknak a növényeknek, amelyek jól tűrik a hideget. A virágjával díszítő díszfát, a cserjét és a kúszó növényeket a legjobb, ha az elvirágzást követően metsszük meg, így elősegítjük számára a tavaszi hajtásokat. Ha ezt időben tesszük meg, akkor a növény nagy eséllyel fog a következő évben még több virágot hozni, ezzel díszítve a kertünket és az udvart. 

Egy jó metszőollóval csodákra lehetünk képesek. Fontos ugyanis, hogy minőségi szerszámot használjunk a munka során, ugyanis egy életlen eszközzel akár kárt is tehetünk a bokorban vagy a fában. Mivel nem tudjuk azt megfelelően visszavágni vele, csak reszeljük, esetleg eltörjük, több lesz a kár mint a haszon. 

Mit érdemes ősszel metszeni?

Az egyik cserje, ami nyugodtan visszavágható az őszi időszakban az a nyáriorgona. Az erős metszést ilyenkor érdemes elvégezni, azonban figyelni kell arra, hogy a megfelelő időt maga a fajta határozza meg. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen fajta orgonával rendelkezünk. Viszont kárt nem tehetünk benne, ha még 10 fok körüli hőmérsékletben végezzük el a munkát, amikor még nincsenek fagyok és van még ideje megerősödni. 

A másik növény a rózsa, amelynek a “Knock Out” fajtája az új vesszőkön hozza a virágokat. Bár az év során bármikor visszavágható, a nyár vége és az ősz eleje nem a megfelelő időszak erre a munkára. Jobban járunk, ha mondjuk október körül tesszük meg ezt, hiszen ilyenkor a rózsa az elvirágzást követően pihenőt tart. Ilyenkor egyharmad részt érdemes levenni róla. 

Ugyanúgy a levendula, amelynek több fajtája van, így akad amely nyáron, illetve ősszel virágzik. Ez a növény az a fajta, amit a legjobb a virágzást követően visszavágni nagyjából felére, így előkészítjük a téli hónapokra. 

Mi a helyzet a gyümölcsfákkal?

A gyümölcsfák esetében kicsit más a helyzet, ugyanis itt még van amelyik javában érik. Az alma vagy a körte például még ősszel is szedhető, így ezeket ilyenkor nem igazán lehet metszeni. Ellenben a cseresznye vagy a meggy, amin ilyentájt már levél sem igen van. A gyümölcsbokrok esetében pedig elmondható, hogy ez az időszak tökéletes arra, hogy visszavágjuk a ribizlit vagy éppen a málnát. 

Összegezve

Az őszi metszések a kertünkben tehát egy igen fontos tevékenységek, hiszen ezzel készítjük fel a növényeket a téli időszakra, elősegítve a tavaszi virágzást.