//Minden, amire a hobbi kertészeknek szüksége van

Minden, amire a hobbi kertészeknek szüksége van

Számos dolog könnyítheti meg egy hobbi kertész életét. A kinti tevékenységekhez szükség van különböző szerszámokra, mint egy metszőolló, egy ültető készlet, esetleg egy szép mintás kesztyű. Utóbbival védhetőek ki a sérülések és a bőrirritáció is. De mik azok a kiegészítők, amelyek elengedhetetlenek a kinti munkálatokhoz? Ebből a cikkből minden kiderül!

Öntözőkanna

Furcsán hangozhat az öntözőkanna, mint legszükségesebb eszköz, ám egy prémium változatot mindenképpen érdemes beszerezni. A kanna hasznosnak bizonyulhat, főleg, ha rózsával is ellátott verziót vásárlunk meg. Az ezen keresztül kifolyó vízzel óvatosan lehet öntözni a palántákat, a balkonnövényeket és a fűszereket is. Az özönvízszerű áztatás semminek sem tesz jót, hiszen a visszacsapódó folyadék kedvez a gombás és egyéb betegségek kialakulásának.

Ültető lapát

Egy kisebb lapátra minden kertésznek szüksége van. Egy kertészeti áruházból beszerezhető ültetős változat megkönnyít a föld ásását, annak lazítását, illetve a növénytartóban összenyomódott földet. Természetesen lehetőségünk van kézzel is elvégezni ezeket a műveleteket, azonban így jóval tisztábbak maradhatunk, ráadásul a munka is hatékonyabb.

Kötöző anyagok

A kötözők számos esetben bizonyulhatnak hasznos kelléknek. Alkalmazhatjuk a palánták kikötözésénél, a növények elhatárolásánál, a növényfuttató rácsnál, de akár a facsemeték esetében is. A támasztáshoz tehát elengedhetetlen valamilyen madzag, amivel rögzíthetjük a különböző növényeket. Ehhez botokat és pálcikákat nyugodtan gyűjtsünk össze a lenyesett ágakból, így támaszték vásárlására már nem lesz szükség. A zsineg színe jó, ha valamilyen természetközeli árnyalat, így nem üt el túlzottan a virágoktól és a növényektől.

Védőkesztyű a kerti munkákhoz

Bár egy praktikus védőkesztyűre nincs százszázalékos szükségünk, azért jó, ha tartunk egyet az otthonunkban. Akik nem szeretnének különböző szennyeződéseket a körmük alá, azoknak például fontos lehet egy jó felszerelés beszerzése. Ne feledkezzünk meg továbbá azokról az esetekről sem, amikor valaki allergiás egy-egy növényre. Persze vannak olyanok is, akik nem kedvelik az ezeken megtalálható meztelen csigákat, esetleg bogarakat és rovarokat sem. Számukra szintén hasznos lehet egy védőeszköz, amely még a szúrósabb fajoktól is megóvhatja a kezünket.

Metszőolló

Vannak tevékenységek, amiket ollóval is elvégezhetünk, ám egy metszőolló elengedhetetlen kelléke a kerti munkálatoknak. Ezzel levághatjuk a felesleges ágakat, megszabadíthatjuk a málnát és a ribizlit az elszáradt részektől is. Ennek segítségével a vágási felület elfertőződésének esélyét is jelentősen lecsökkenthetjük.

Összegezve: Egy hobbi kertész számára több apróságot is be kell szerezni, amellyel hatékonyan végezheti el a kinti munkálatokat. Legyen szó védőfelszerelésről, kötöző zsinegről, esetleg egy metszőollóról. Ezek mindegyike segíthet a kertészkedésben, legyen szó ágak metszéséről, fűszernövények gondozásáról, vagy éppen a veteményes ápolásáról egyaránt. További ötleteket adunk a 7+1 okos eszköz hobbi kertészeknek című cikkben.