Szobanövényeink betegsége

hirdetes

Előző cikkemben kifejtettem, hogy szobanövényeink fonnyadását, barnulását, végső esetben elhalását egyáltalán nem biztos, hogy valamely kórokozó vagy kártevő okozza, hiszen sok esetben élettani problémák állnak a háttérben, esetleg a nem megfelelő módon való gondozás is lehet kiváltó ok. A gombás megbetegedések nagy részét is el lehetne kerülni odafigyeléssel, hiszen gyakorta mi magunk, emberek idézzük elő saját szobanövényünkön egy-egy kórokozó megtelepedését (azaz megfelelő körülményeket biztosítunk a gombák, baktériumok részére).

 

A leggyakoribb eset, ha túlöntözzük a növényünket. Mivel a gombák és baktériumok szaporodásához elengedhetetlen a víz jelenléte, ezért pl. a levéltövekben felgyülemlett víz kiváló táptalaj és szaporodási közeg lehet számukra. Ugyanezen ok lehet a levágott részeken, sebzéseken (pl. elvirágzás után eltávolított virágzati szár) keresztül bejutó kórokozók megjelenése is. Megoldásként a fertőzött növényi részeket azonnal vágjuk le, és a kezelés időszakára különítsük el a többi, egészséges szobanövénytől, nehogy azok is megbetegedjenek. Tipp: rendszeresen, akár hetente tekintsük át növényeinket, így hamarabb nyakon tudjuk csípni a kialakuló fertőzési forrásokat.

Néhány betegség, amellyel biztosan fogunk találkozni:

  1. Botrítisz/szürkepenész: Túlöntözéskor jelenik meg a leveleken, virágokon szürke, párnaszerű foltokban. Általában az alacsony hőmérséklet és a magas páratartalom kedvez neki. A fokföldi ibolya, a cinerária és a bíbor bársonylevél különösen fogékony erre a gombabetegségre. A beteg leveleket távolítsuk el és esetleg permetezzünk kontakt szerekkel (Bravo, Mycostar, Orthocid) vagy szisztemikusakkal (Folicur, Teldor).

    1. ábra: Botrítiszes betegség
  2. Lisztharmat: Nem tudjuk összetéveszteni a szürkepenésszel, mert ez a gombabetegség fehéres bevonatot képez a levelek színén, nem puffad, szépen rásimul a levél felszínére. Szintén alacsonyabb hőmérséklet, magas páratartalom, esetleges túlöntözés kedvez kialakulásának. Kén tartalmú szerekkel (pl. Nevikén, Kumulus S, Chorus, Score, Topas) kezeljük a növényt, de csak miután eltávolítottuk a beteg leveleket, ahonnan könnyedén tovább tud fertőzni a permetszerek ellenére is! A pozsgás levelű szobanövényeink érzékenyek rá ( Begonia, Aloe, Cotyledon, Crassula, Kalanchoe).

    2. ábra: Kalanchoe lisztharmata
  1. Korompenész: Gyakorlatilag kézen fogva jár a levéltetvek megjelenésével, ugyanis az általuk kiválasztott mézharmaton megtelepedő gomba maga a korompenész (fekete pontok sokasága, majd összeolvadása a levélen). Azért veszélyes, mert így csökken a növények asszimilációs felülete, a kevesebb zöld felület miatt kevésbé tud fotoszintetizálni, előbb utóbb elhal a növény. Kezelése könnyű, szappanos vízzel mossuk át a leveleket, ezt utálja a korompenész és a rajta cirkáló levéltetű is.

    3. ábra: Korompenész
  2. Fekete rothadás: Muskátlik rémálma ez a bakteriális betegség, általában a talaj és a szár találkozásánál jelenik meg. Ha a földet mindig nedvesen tartjuk, akkor biztosan fogunk vele találkozni. Inkább megelőzéssel védekezhetünk ellene, úgy, mint a heves túlöntözés elkerülése, elszáradt, lehullott levelek eltávolítása a földfelszínről vagy egészséges dugványokat ültetünk. A leveleken kezdetben O alakú, 3-5mm-es vizenyős, barnán elhaló foltok jelennek meg, a levél erek között V alakú sárgulás, majd elhalás jelentkezik. A szár megfeketedik, alsó 1/3a rothad. Ha a dugványokon jelenik meg, „fekete talpúságnak” nevezik (a dugvány alja megfeketedik, rothad, nem fog begyökeresedni). Réz tartalmú szerekkel kezelhetjük.

    4. ábra: Muskátli xanthomonaszos betegsége

Bordás Melinda

„Kert…szívvel. Kert…ésszel.”

 

Legyél az első hozzászóló!

Küldj üzenetet!

Az email címed nem lesz látható.




Biztonsági megerősítés *