Segítség! Barnul a paradicsomom!

Csodasövény 30% árelőnnyel

Sok évvel ezelőtt, amikor biogazdaságban dolgoztam (legkedvesebb munkahelyeim egyike volt), gyakorta figyeltük meg azt a jelenséget, amelyet nemrég anyósom kertjében láttam újra, hogy amikor a már gyönyörűen megérett piros paradicsomaink leszedésre kerülnének, szomorúan tapasztaljuk az aljukon megbújó csúnya barna foltokat, s máris arra gondolunk, hogy kuka.

S habár eladásra mégsem kerülhetnek, egy ügyes kézmozdulattal levághatjuk róla a barnás elhalást, ugyanis a „betegség” ez esetben nem más, mint kalcium hiány a termésen. Ez a hiány sajnos már éretlen állapotában megjelenik világosbarna vizenyős foltok képében a termésen, jelzik, hogy a talaj tápanyagtartalmát ilyenkor pótolnunk kell 0,5%-os kalcium-klorid oldattal. Az is előfordulhat, hogy a talaj túl száraz vagy túl nedves, mert ezek is gátolhatják a kalcium felszívódását.

A nyárra jellemző forró napok és az erős UV sugárzás szintén megviseli az érésben lévő paradicsomokat. Ennek biztos jele a terméseken megjelenő nagyon fényes foltok, melyek először elszáradnak, majd papírszerűvé válnak. Ezt a jelenséget nevezzük NAPÉGÉSNEK.

Amikor tigriscsíkos lesz a paradicsomunk teteje (a kocsányhoz közelebbi szakasza), akkor se dobjuk ki őket hangos pfújolás közepette azonnal, mert ez sem betegség, csupán egy erőteljes bogyórepedés eredménye, melybe kórokozók telepedtek meg, ám egészségügyileg fogyaszthatóak amennyiben levágjuk róluk a fekete csíkokat!

Sokkal nagyobb probléma, ha mindenhol foltos (leopárd foltok) terméssel találkozunk, ennek oka ugyanis valószínűleg a
TSWV (Paradicsom foltossága és hervadása) vírusban keresendő! A vírust kezelni nem lehet, csak megelőzéssel vehetjük elejét (egészséges szaporítóanyag vásárlása, vírusvektor rovarok távol tartása, stb.). Ezt a vírust speciel tripszek és levéltetvek terjesztik, melyek ellen hatásos védelmet nyújt pl. a Mospilan, vagy a Cyperkill, esetleg a Karate nevű permetszerek valamelyike

Hasonlóan aggódásra adhat okot, ha a termésen szabályos, ún. koncentrikus körökben megjelenő fekete foltokat látunk, sárga szegéllyel, mert ő a paradicsom alternáriás foltossága gomba (Alternaria solani). Ezek a fekete foltok nem csak a terméseken, hanem a száron is megjelennek, súlyosabb esetben a körök összefolynak, és a levelek elhalnak, a szár eltörik. Az első tünetek megjelenésekkor használjunk Dithane M45-öt, viszont tudni kell, hogy ezek után minimum 1 hétig ne szedjük le a terméseket, mert hosszú a vegyszer lebomlási ideje.

Ugyanúgy gombás fertőzésre utal a túlérett paradicsomok felületén megfigyelhető kerek, enyhén besüppedő fekete foltok, amelyek közepén minden esetben fekete pontocskák figyelhetőek meg. A paradicsom fenésedése (Colletotrichum coccodes) a csapadékosabb nyarakon jelenik meg, illetve homoktalajok népszerű betegsége.

És persze itt van a sorban a szürkepenész (Botrytis cinerea), talán nincs is olyan zöldség vagy gyümölcs, amelyen ne jelenhetne meg. Bár minden növényen hasonló tüneteket produkál (szürkés gombatelepek a fertőzött területeken), a paradicsomon megjelenik egy másfajta tünet együttes is, még pedig az éretlen bogyók esetében világoszöld, míg az érett termések esetében sárga gyűrűszerűségek jelennek meg, a közepén apró fekete foltokkal.

Sokak állítása szerint a paradicsomokra csak kiültetéskor kell ügyelnünk, utána már „szinte magától nő”. Nos, ennél azért érzékenyebb, főleg a bogyók érése során figyeljük rendszeresen paradicsomunkat, hiszen valljuk be, azért küzdünk, dolgozunk kiskertünkben, hogy munkánk gyümölcsét betakaríthassuk J

Bordás Melinda

„Kert…szívvel. Kert…ésszel.”

Legyél az első hozzászóló!

Küldj üzenetet!